Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Több mint húszmillió forint kárt okoztak.
Egy hónapra letartóztatták a kőbányai hamis fertőtlenítőszerrel üzletelő csalókat – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak egy, a járványügyi veszélyhelyzet alatt létrehozott X. kerületi fertőtlenítőszer-üzemet működtettek. Kézfertőtlenítésre alkalmatlan terméküket hatósági bevizsgálás és tanúsítvány nélkül, a vevőket megtévesztve, jogtalan haszonszerzés végett értékesítették. A csalók 22 millió forintot meghaladó kárt okoztak.
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte mind a négy gyanúsított – egy apa és lánya, valamint a céges hátteret biztosító megbízóik – letartóztatását.
A végzés nem végleges, a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek ellene - áll az ügyészi közleményben.
(MTI)